Zsuzsika és a jó modor

Zsuzsi húgom a minap meglátogatott. Mint a szélvész, úgy rontott be, elpanaszolta sérelmeit és erélyesen követelte jogait.
– Hát mi lesz velünk, – mondta Zsuzsi, – elfelejtenek bennünket, nem törődnek velünk, semmit sem tesznek értünk kislányokért?!
– Hogy-hogy? Semmit sem tesznek értetek?
– No igen, – ismerte be a kis áldozati bárány, — írnak nekünk regényeket, történeteket, van hetilapunk is, de hát ez mind semmi! Valami komoly dolog kellene nekünk, mint a felnőtteknek, hiszen éppen tegnap mondta nagypapa, hogy manapság már nincsenek gyerekek!
– Ejha, Zsuzsika, talán szakácskönyvet akarsz, vagy valami bölcsészettant?
– Dehogy, – mondta Zsuzsi fejcsóválva, – olyan könyvet szeretnék, és velem együtt a többi kislány is, amelyből megtanulhatnék, hogyan viselkedjünk a világban! Igen, szeretnénk mindent tudni, hogyan viselkedjünk az ebédlőben, a fogadószobában, látogatóban, szóval mindenhol. Hiszen a felnőtteknek is írnak ilyenféle könyveket.
– De Zsuzsika, – vetettem közbe, – neked van apukád, anyukád, vannak tanáraid, akik sokkal jobban megtanítanak minderre, mint bárki más.
– Igaz, – hagyta helyben Zsuzsi, – de milyen segítség lenne apukának, anyukának és mind a felnőtteknek, ha volna egy könyvünk, amely megtanít bennünket egy csomó dologra, amit aztán nekik nem kell unos-untalan ismételni! És amellett remekül szórakoztatna is bennünket!
Ez az érvelés szíven talált.
Szórakoztatni Zsuzsikát, szórakoztatni mind a Zsuzsikákat, hát nem legforróbb vágyunk ez?
No és végeredményben Zsuzsi talán csakugyan helytáll majd az eszméjéért, s ez az ötlet könnyít egy kicsit szegény anyukán, akit fáraszt a dolgok örökös ismétlése.
– Hát rendben van, Zsuzsika, megkapod a tanácsokat, egy feltétellel. Ha ünnepélyesen megígéred, hogy nemcsak felületesen olvasod el, mint valami mesét, hanem meg is fogadod ezeket a tanácsokat… legalábbis ahányszor eszedbe jutnak.
– Esküszöm! – ígérte meg nagykomolyan Zsuzsi. – Be akarom bizonyítani, hogy jó volt az eszmém és anyukámnak soha többé nem kell majd azt mondania: „Zsuzsi, jól nevelt kislány nem teszi ezt… vagy azt.”
Ezekután Zsuzsi eltávozott.
Én pedig, hogy kedvére tegyek, írni kezdem ez a könyvet, amelyben megtalálja majd mindazokat a tanácsokat, amelyeket anyukája unos-untalan ismétel.
Hogyan is viselkedjen egy okos, jólnevelt kislány az élet minden körülményei között: akár a nap folyamán, az asztalnál, az iskolában, a barátnőinél, vagy az utcán, az autóbuszban, a vonaton, szünidőben stb. stb.
Remélem, hogy Zsuzsika és a világ összes Zsuzsikái, Marikái és Erzsikéi nemcsak szórakoznak majd olvasás közben, hanem hasznukra is fordítják ezt a könyvet, amelyet egyes-egyedül nekik szántam.